|
|
fehéren-feketén
Nolik Antal a
Déli Szocialista Szövetségi Köztársaság Északi Tartományában látta meg a
napvilágot. A Tartományban északon tömbben, míg délebbre szigetekben élő
nolik kisebbség tagjaként. Habár anyanyelvén folytatta tanulmányait,
különösebb nolikságtudattal nem rendelkezett. Az anyaország, a még északabbra
fekvő korabeli Nolik Népköztársaság nem igazán vonzotta. Annak puritán,
„a krumplileves, az legyen krumplileves”-t prédikáló, és a Nolik
Népköztársaság szocialista táborbéli baráti államainak többi
főmuftijához képest, azt rendhagyó módon saját maga is betartó fura ura
által gúzsbakötve táncolva kormányzott állam szürkébbnek és kopottabbnak
tűnt, mint a saját Mesés Délje. A megtestesült kisnyugat. Akinek a
rebellis Nagyvezíre (aki egy még tőle is nagyobb Nagyvezírrel kötötte
össze a bajszát és nemhogy fej- és jószágvesztés nélkül megúszta a lázadást,
hanem annak ellenére, hogy nem engedett a saját negyvennyolcából, még nagyobb
mellénnyel jött ki a Dávid-Góliát duellből, mint ahogy abba
belekeveredett) a kortárs korosodó playboyokat ernyeisen felülmúló
sharmmal élvezte életének delét és a Nagynyugat által meghitelezett dáridóból
népének is többet csöpögtetett, mint a szintén nyugati hitelből keletet
építő, vagyis inkább foltozgató Krumplis János.
Pedig a Nagyvezír testvériség-egysége is lejtett csöppnyit. Nolikunk ugyan
nolikul tanulhatott, csakhogy valahogy mindig a déli osztály volt az A és a B
jelölésű, míg a nolik a C. Biztos évente kisorsolták, egy sorsolás pedig
mint tudjuk, kifürkészhetetlen. És a kis Nolik osztálytársaival egyetemben
meglehetősen csintalan volt. Ami ott furcsa volt. Csodálkoztak is a
pedagógusok. De nagyon PC módon ám! Mert nem azt mondták, hogy: hogyhogy a
nolik osztály a legrosszabb magatartású a többivel összevetve, ami
pedig cseppet sem papírforma szerinti? Mert a déli osztályok csemetéi íratlan
szabályok szerint maguknak vindikálták a jámbor munka előtérbe helyezése
helyett a vagány kópéságot. Hanem azt kérdezték, hogy: hogyhogy a C osztály a
legrosszabb magatartásból, ami felettébb rendhagyó és csöppet sem
helyénvaló?
Bizony mondom, akkortájt azért még így is valóságos aranykor volt a korábbi
és a későbbi tartományi nolikok részére. De a mézescsapokat elzárták, és
mindkét Földnek kiszámlázták a díjhátralékot. Az ifjú Nolik az ibolyát akkor
már egy évtizede a Virágházban alulról szagoló Nagyvezír hadseregében még
leszolgálta, amit egy Nagyvezír még posztumusz is megkövetel, viszont az azt
követő családon belüli véres civakodásból, aminek tárgyát a rég
eldorbézolt családi ezüst hűlt helyének az öröklése képezte, már nem
kért. Inkább megpattant az anyaországba rengeteg hasonlóan gondolkodó
noliktársával együtt.
Mert az anyaország akkor már ismét „csak” köztársaság volt.
Hál’ istennek. Valóságos kisnyugat a lángoló Déli Új Országok késhegyre
menő rendszerváltásához képest.
Már Krumplis János is alulról szagolta az ibolyát, csak mielőtt
jobblétre szenderült, szépen-gyorsan megőrült. Egyre inkább
elhomályosuló elmével szippantgatta a szocialista táborbéli krumplira épült
rendszerének utolsó leheletét. Kísértette a láb alól eltetetett
elődjének szelleme. Hiába no, a munkás-paraszt királyokat is olykor
utoléri a királydrámai végzet. No, de halottról jót, vagy semmit, nyugodjon
békében szegény pára. Minden bizonnyal meg is tenné, ha nem vált volna
posztumusz is fejvesztetté. Egyik felettébb jó ízlésű, romantikus
polgártársunk ugyanis addig nem nyugodott, amíg bomlott agyú Jánosunk
bomlásnak indult koponyáját meg nem kaparintotta ennen magának. Azóta már
városi legendák terjengnek róla, hogy csontjaira az e-bayen is licitálnak.
Mások váltig állítják, hogy mindez kacsa. Póruljárt vásárlók
fogyasztóvédőért kiáltva próbálják visszaszerezni gyöngülő dolláron
megszerzett hamis ereklyéjük kidobott vételárát, mivelhogy silány-sorjás,
fröccsöntött műanyag koponyát sóztak rá a galád kalmárok. Még a
„made in china” feliratot is benne hagyták.
De
hol van már krumplisunk kísértő múltja? Tombol a jólét kisnyugaton.
3,60-as kenyere lassan nominálisan megest annyi, csak éppenhogy
késlekedő euróba átszámítva. Mert Nolikország már egy másik Unióba
villant. S itt él most, Nolik úr. Időben jött és szerencsésen rendezte
iratait, mert Nolikország nolikjai most már nem olyan nagyon kérnek határon
túli nolikjaikbul. Felelevenítették a régi szép kisnemesi szokást.
Életünket és vérünket, de nem adjuk a pénzünket (pedig higgyétek el, nem is
kérnék. N.A.)! Elég bajunk van a saját pirézeinkkel, nehogymá’
máshonnan még idejöjjenek a mi sajátjaink! Döntött bölcsen a nép. De Nolik
Anti köszöni, megvan. Él-boldogul, dolgozgat, ahogy tud. Azok a gaz
asslickek! Azok miatt nem fut úgy a szekere! Persze könnyebb neki az
asslickeken nyavalyogni, mintsem önnön restségén és trehányságán
felülkerekedni. Hisz már az isteni Nofi is megmondta: -a korrupció az
amiből engem kihagytak. Hát Nolik Antal ebből idáig jócskán
kimaradt, aztán ki tudja, mit hoz még a holnap? Addig is, szerényen de
boldogan él Noliknével és két kisnolik atyja.
|
|